Józsi gyorsan levakarta magáról az ölelő kezecskéket.

- Na jól van, Popsis Mari, most már térj magadhoz! Szórakozz a Bankos családdal! Hazajöttél?

A kislány sértődötten megrázta édesnemes fürtjeit, és a nyakában lógó emberbőr szütyőcskébe kotort.

Egy határozott rántással előhúzott belőle egy ütött-kopott, de hajdan jobb napokat is látott, fekete harisnyába bújtatott, arany csengettyűsorral díszített cirokseprűt.

- A jó büdös francba, még mindig nem adtam be a szervizbe! - morogta gyorsan serkenő kifent magyar bajusza alatt félhangosan, majd tovább kotorászott.

Hirtelen feljajdult, és kirántotta kezét a zacskóból.

Mutatóujja hegyét egy jól megtermett, szivárványszínekben pompázó, gyöngyvirágillatú tintát fröcskölő gumidenevér harapta kellő ügybuzgalommal.

Mari szertelen jókedvében Józsi fejéhez csapkodta a ritka nagy állatot, és vidáman rikkantotta:

- Hason ló a hason lóval. Ez ám a homeopátia!

A denevér megérezte a kínálkozó lehetőséget - és Józsi disztingváltnak csak némi részrehajlással nevezhető lehelletét -, tehát azonnal a helyzetből fakadó előnyök érvényesítésének mezejére cselekedett. Elengedte a feketébe hajló, krumplicukorizű mutatóujjat, és az angyal hasonló színű és állagú, erősen sajtszagot árasztó fülcimpájába helyezte át pozícióját.

Ettől aztán rögtön álomra szenderült.

- Na, én se veszek többet szárnyas betétet! - visította a mostanra kislánynak már csak erősen becézve hívható látomás, és végre kirántotta a tarsolyából, amit olyan ügybuzgalommal keresett - egy átlagos külsejű, de rejtett belső értékekkel rendelkező varázspálcát.

Gyors mozdulatokkal egy-két varázskört írt le iszonytatóvá rendeződött frizurája környékén, de a helyzet csak rosszabbodott ettől.

Ott állt a járdán Popsis Mária, a nyugdíjas boszorkány, teljes irtózatos pompájában, önmagától is visszahőkölve...