Istenem, én már nem szeretnék senki és semmi sem lenni.
Talán csak...
Talán csak egymáshoz bújó párokat csókoló, akácvirágról suttogó szél...
Talán csak tóparti tábortűznek alig lélegző, parázs-szikra-fénye...
Talán csak rég elfelejtett, néma templomokban finoman lüktető erő...
Talán csak félszegen imbolygó gyertyaláng egy magányos kunyhó gyantaillatában...
Igen, csak ennyi. Gyertyaláng.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.