Nem jó utolsónak lenni. "Utolsó mohikánnak".

Üres a dohányzó, néma és hideg. Rajtam kívül mindenki elment már, vagy készülődik éppen.
Csak téblábolok. Meggyújtom a gyertyát, aztán elfújom.
Egyedül maradtam. Még az Isten is hallgat...

Persze, vannak emberek körülöttem. Kedvesek. Beszélgetünk, nevetünk. De belül csend van. Ők még "mások". Újak. Vajon lesz-e rá időm, hogy összecsiszolódjunk?

Hirtelen eszembe jutott, mikor nagyapám a nagyanyám temetésén rám nézett, és sírva mondta:
- Látod, kisfiam? Elment. Itthagyott a nagyanyád!

Azt mesélte a kórházi szobatársa, hogy a halála előtti pillanatokban a Mamával beszélgetett.
Eljött érte a Társa.

Hát gyere! Várlak!