Azért születtünk, mert létezik.

Életünk első pillanatától az utolsó lélegzetvételünkig szükségünk van rá.

Ha eltölt minket, senki és semmi sem árthat nekünk.

Hiánya fáj.

Mindig és mindenhol, mindenben és mindenkiben ezt keressük.

A legváratlanabb pillanatokban és helyeken találjuk meg, a leglehetetlenebb helyzetekben jelenhet meg lelkünkben.

Rengeteg sebet ejtünk rajta önzőségünkkel, félelmeink, telhetetlen vágyaink miatt, mégsem hagy el minket soha. 

A legszebb ajándék, amit egymásnak adhatunk.

Sokszor mégsem tesszük meg, amikor tehetnénk. 

De mindig van rá, mindig lesz rá újabb alkalom.

A pillanatokat, amikor éreztük Őt, soha nem felejtjük, ezek legféltettebb kincseink.

Sokszor mégsem értékeljük igazán, csak akkor, amikor úgy hisszük, hogy nincs velünk.

Akkor aztán szenvedünk, vágyakozunk, átkozódunk, bántunk és megbánunk.

Végül üres csenddé válik bennünk minden érzés.

És akkor egyszer csak valamiért ránk talál.

Vagy inkább egyszerre csak megtaláljuk, és rájövünk, hogy mindig is velünk volt.

Várta, hogy megszólítsuk, várta, hogy befogadjuk szívünkbe.

És akkor tudjuk már, hogy Nélküle semmik vagyunk.

És akkor már azt szeretnénk, hogy mindenki lássa meg ezt. Hogy mindenki érezze.

És akkor már fáj, ha ez nem sikerül. Fáj, mikor szenvedni látjuk a "másikat".

Szenvedni látjuk magunkat a tükörben.

Aztán rájövünk arra, hogy ez sem baj. Hogy nem sürget minket semmi sem. 

Majd eljön az idő. Eljön az idő mindenkinél.

És Ő kivárja ezt.

És akkor ott lesz.

Mindig, mindenhol, mindenkiben.

Mert mindig is ott volt.