Mostanában egyre-másra szembesít a Főnök azokkal a dolgokkal, amiket nem értettem meg másokban, amit megítéltem bennük, amiért elítéltem őket.

Szembesülnöm kell azzal, milyen az, amikor nem találok munkát magamnak.

Szembesülnöm kell azzal, milyen az, amikor nem tudom kifizetni, amit kellene.

Szembesülnöm kell azzal, milyen az, amikor ezekért a dolgokért el kell viselnem mások ítéletét.

Szembesülnöm kell azzal, milyen az, amikor félreértik a szándékaimat.

Szembesülnöm kell azzal, milyen az, amikor nem látják az indítékaimat.

Szembesülnöm kell azzal, milyen az, amikor tíz percnyi beszélgetés után már "ismernek" engem.

Szembesülnöm kell saját szeretetlenségem, értetlenségem, ridegségem, közönyöm, figyelmetlenségem, előítéletem, ítélkezésem kísérteteivel.

Mintha levágott szemhéjakkal egy tükörszobába zártak volna, ahol életem filmjét vetítik nekem.

Szembesülnöm kell azzal, hogy nem voltam jó, habár én jónak gondoltam magam.

És sajnállak azért, mert bennem, mint tükörben Te is szembesülsz a Benned rejtőző Sötétséggel.

Nem, nem is sajnállak.

Szeretlek érte.

Köszönöm Neked, hogy a tükröm vagy.

Köszönöm Neked, hogy a tükröd lehetek.