Szegény nagyanyám gyerekkoromban mindíg azt mondta nekünk: "szeressétek egymást!".
Én ilyenkor mérges lettem. Ugyan mit szeressek azon, aki nem jó hozzám, nem tetszik nekem? Ma már úgy gondolom, ennél fontosabbat, ennél értékesebbet nem hagyhatott volna rám: "szeressétek egymást".
Látom, hogy az én gyerekeim sem értik ezt igazán, és csak remélhetem, hogy egyszer majd bekattan nekik is az értelme. Ha nem így lesz mégsem, akkor sem hagyhatok rájuk semmi egyebet, ami maradandó, és az embertől el nem vehető - bár önként eldobható. Bármi történhet velünk, lehet, hogy holnap már nem is lesz hangom, lehet, hogy holnap már én sem leszek. Végrendelkezésem szerint halálom után a hamvaimat majd szétszórják azon a tájon, ahol éltem, de ha lesz egy emléktábla, amely az emlékemet őrzi, ez legyen ráírva: "Szeressétek egymást!"