A Varázsló fulladozva riadt fel az éjszaka közepén. Lelkét izzó pengeként járta át a csillapíthatatlan, elviselhetetlen fájdalom. - Ez az ítélet. És ez örökre szól. - suttogta a fülébe a parázsló szemű szörnyeteg. A férfi nem tudott moccanni sem. Minden erő elhagyta testét. Csak az ágya feletti…

A  Boszorkány koporsójában feküdt márványfehéren, véres fogakkal. A Varázsló leült mellé, és beszélni kezdett hozzá, miközben egy nedves kendővel törölgette a nyakát és mellét borító harapásnyomokat. - Elmegyek, szerelmem. El kell mennem, mert így megöljük egymást. Ha keresnél, tudod, hol találsz…

A Varázsló befejezte imáját és felállt az oltár elől. Megfordult, végignézett a templomot csordultig betöltő embertömegen. Az emberek lehajtott fejjel, imára kulcsolt kézzel várták a prédikációt. A Varázsló elmosolyodott és lelépdelt a lépcsőkön, egészen az első sorig. - Testvéreim - kezdte beszédét…

A Fiúnak elege lett az egészből. Elege lett  kilátástalan anyagi helyzetéből, elege lett lelkének háborgásából, elege lett a szellemi kitörések kudarcaiból... elege lett a látható létből. Nem akart tovább harcolni  - sem mások, sem önmaga ellen.  Nem akart már semmit sem megtanítani, elmagyarázni,…

A varázsló a templom ajtajában állt. Benn a szentélyben ragyogott a kristályokból áradó hófehér tűz. Ledobta köpenyét, és belépett a fénybe. Kezeit összezárta szíve fölött, majd karjait kitárta az ég felé és beszélni kezdett: - Mindenség Ura, drága Teremtőm! Én, Sirack szólok hozzád, és szívemből…

A fiú egy buborékban utazott a végtelen űrben. Egymás után hagyta el az általa ismert összes világot, elhagyta a Meg Nem Nyilvánult Dolgok Óceánját, és csak repült tovább a Semmiben. Mozdulatlanságba dermedve utazott. Tiltott volt minden mozdulat. Szó nem hagyhatta el az ajkát, nem ölthetett alakot…

Ahogy haladtak lefelé az úton, az erdő fái egyre ritkulni kezdtek. Végül elhagyták az utolsót, és ekkorra az út is elfogyott a lábuk alól. Meredeken szakadt le előttük a hegyoldal, és lent a mélyben ott táncolt a holdfény a láthatárig nyújtózó óceán felszínén. A két gyerek még sohasem látott ilyet.…

Aranypille szeretett a folyó partján aludni. Ezt bátran meg is tehette, mert Átokmancs szó szerint iszonyúan jó testőr volt. Még egy bántó gondolat sem születhetett meg senki fejében  megtorlatlanul. A fiúnak is meg kellett gondolnia, hogyan szól a lányhoz, hogyan érinti, vagy hogyan közelít felé.…

Igen, a folyó elrejtette a kristályt az avatatlan tekintetek elől, de a két világban látó lények mindent láttak és mindent tudtak. És volt közöttük egy, aki már régóta követte a fiút és a lányt. Átokmancs roppant kíváncsi természetű szellemtigris volt. Mindent meg akart szagolni, és meg akart…

A fiú szeretett volna valamit adni a lánynak. Valami gyönyörűt, az együtt eltöltött első éjszakájuk emlékére.  - De mit is adhatnék, ami méltó ajándék lehet? - töprengett - Hiszen bármit szeretne, azt megteremtheti magának ő is...  Gondolkodás közben szórakozottan belemarkolt a folyóparti kavicsos…

Ahogy a varázsló ment az erdőn át, egyre inkább úgy érezte, hogy nem halad olyan gyorsan, ahogy kellene. Egyre nehezebbé vált minden lépés, a levegő egyre sűrűbb lett, végül már nem is levegő vette körül, mintha egy mocsár fenekén, felkavart, rothadó iszaptól átláthatatlanná vált vízben kellene…

Az Öreg - jó szokásához híven - hosszasan hallgatott, és Varázsló egész valójában ott érezte őt magában. Végül megszólalt: - Megcsináltad! Sikerült végre! Vedd hát el jutalmadat! Mit szeretnél? Lehetsz akár egy új világ Teremtő Istene. Maradhatsz a Föld Ura. Vagy taníthatod a fiatal lelkeket.…

A kis barlang bejáratát sűrűn benőtték a bokrok, beszőtték az indák. A varázsló hosszú idő óta most először használta kardját, és hálásan köszönte meg neki a segítséget. - Lám, milyen szerencse, hogy megtartottalak! - mondta halkan, és belépett az üregbe. A szemközti falon halványan ugyan, de ott…

A nehéz kehely nem sebezte fel ugyan a varázsló fejét, de jó nagy dudort varázsolt a koponyájára. - Takarodj a szemem elől, Te tesze-tosza bűvészinas! - kiabált vele a boszorkány - Hát nem tudsz végigcsinálni rendesen egy igazi varázslatot? Hát mikor állsz már talpra végre? Csak fekszel egész nap a…

A fiú lassan rájött, hogy az általuk teremtett világ nem engedi el őt. Hiába próbált hazatérni, bármerre indult el, újra és újra visszapattant egy számára láthatatlan valamiről. De nem adta fel. Egyre nagyobb erővel feszült neki a buroknak - és a burok ugyanakkora erővel pattintotta őt vissza a…