- Valami születik. Érzem. De kicsoda, vagy micsoda? - kérdeztem Józsitól.

- Persze! Születik, mi? Tudod, mit érzel, haver? Azt a nyóc felest, amit megittál! - dobta be a magáét az angyal.

- Te is érzed? - fordultam a varázslóhoz.

- Én tudom is. De nem mondhatom el. - mosolygott csendesen a mágus.

- Naná, hogy nem! Csak higgyem el megint? Csak úgy vakon bele a micsodába! A francba! Hát mikor láthatok már végre?

- Csak add át magad annak, ami jön. Hát nem mindegy, hogy hívják azt, ami jó? - borzolta össze a hajamat gyönyörű kezével a boszorkány.

- De ott kell lennem a Születésnél. Hogyan segítsek, ha nem tudom, kinek?

- Na, mámeg asziszed, hogy néküled bennmarad? - kotkodácsolt Mari.

- Dorombolj, és kész. A lényeg - a dorombolás! - kuporodott a vállamra Cicuka, és rögtön el is aludt rajta.

- Na, még ez is... - morogtam a számmal, de a szívem azért kifényesedett kicsit. Nem mozdultam. Aludjon nyugodtan!

Ekkor a nap kibukkant a felhők közül, és hirtelen minden világos lett. És végre én is megértettem.

Hát most dorombolunk...