Küzdöttél.

 

Szeretetért.

Boldogságért.

Emberi életért.

 

Hitted, hogy lesz majd.

Majd, ha nagy leszel...

Majd, ha vége lesz ennek...

na meg annak...

 

Sok-sok fájdalmat cipeltél...

Öröm...

Mi is az?

 

Aztán egy napsütötte reggelen...

Rájöttél, hogy lufikat ölelgetsz.

Rájöttél, hogy nem ez az otthonod.

Rájöttél, hogy itt csak átutazó vagy.

 

Azóta itt csak a buszra vársz.

 

De a várakozás unalmas.

Addig csinálni kellene valamit.

 

De mit is csinálj?

 

Csinálj valami gonoszat?

Gonosz már voltál.

 

Csináld, ami jó neked?

Önző már voltál.

 

És eszedbe jut a gyermekkorod.

 

Amikor felcsippentetted a porban szaladó hangyát, és letetted méterekkel arrébb.

Aztán csak nézted a fejvesztett futkosását.

Na, ez volt a gonoszság.

 

És megfizetted az árát. 

Elvesztettél mindent, ami fontos volt neked.

 

És most ülsz és vársz, és nem jön az a busz.

 

Hát használd ki azt az időt, amit még kaptál.

 

Legyél jó.

Segíts, ösztönözz, támogass.

Ringass, dajkálj, szeress.

 

És vedd észre, hogy ezért jöttél ide.

Ezért vagy még mindig itt.

Ezért nem jön még érted az a busz.

 

És vedd észre, hogy ez a jó Neked is.

 

Ettől lesz emberi az életed.

Ettől leszel boldog.

Ez a Szeretet maga.

 

Ez a Minden.