Az emberek olyan furcsák.

Nézd meg őket reggel az utcán.

Megfigyelted már, hányan mosolyognak? Szinte senki.

Szinte mindenki komor pofával rója az útját, megy onnét, ahol nem érzi jól magát - oda, ahol meg utál lenni...

Tök jó ez, nem? Hát nem.

Hát nem lenne jobb mosolyogva élni? Összefogni, a közös jóra törekedni, ennek megfelelően cselekedni?

Hát nem jobb lenne a szívünkre hallgatni, Beszari Egó Úr hatalmát a szeretet szolgálatába állítani?

Bölcs öreggé válni, bölcs öregekre hallgatni?

De mi csak megyünk lehajtott fejjel, összeszorított foggal, teletojt gatyával - "jobb, ha befogom..." -, ökölnyi gyomorral, másokra bízva életünket, feladva álmainkat - ha voltak álmaink egyáltalán...

Persze, az élet úgyis rövid, "hát nem mindegy, hogyan múlik el?"

Hát... nem!