A varázsló a templom ajtajában állt.

Benn a szentélyben ragyogott a kristályokból áradó hófehér tűz.

Ledobta köpenyét, és belépett a fénybe. Kezeit összezárta szíve fölött, majd karjait kitárta az ég felé és beszélni kezdett:

- Mindenség Ura, drága Teremtőm! Én, Sirack szólok hozzád, és szívemből beszélek!

Mikor beléptem a Létezés Kapuján, felesküdtem a Fényre. Sok minden történt azóta, sokfelé jártam, és néha elvétettem a helyes utat. Bocsásd ezt meg nekem, Istenem!

Most megismétlem eskümet. Itt és most és mindörökké, a Fény és Szeretet Angyalainak és Uruknak, Jézus Krisztusnak színe előtt, a Teremtés Szent Tüzében állva fogadom, hogy csak a Fényt és a Szeretetet szolgálom. Minden teremtett lényben, aki utamba kerül, a Te arcodat látom meg és a jót erősítem. Mindent és mindenkit elfogadok, ami és aki a Te nevedben jön hozzám.

Kérlek Uram, tégy engem átjárhatatlanná a Gonosz számára! Szent Tüzeddel égess ki belőlem mindent, amit valaha a Sötétségből magamra vettem, és ha emiatt nem marad belőlem semmi, akkor úgy legyen!

A varázsló elhallgatott. A Fény átjárta testét, lelkét, szellemét. Szívéből távoztak az árnyak, olyan könnyűvé vált, szinte már repült. 

A Teremtő elfogadta esküjét.