Réka lányom ma lett 17 éves.

Bizony, régen volt már az a júliusi este, mikor világra robbant.

Csak az áfa-bevallási határidő letelte után volt szabad neki megszületni, és ezt - becsületére legyen mondva - ki is várta.

Úgy emlékszem, ekkor fogadott szót utoljára... :-)

22-én este viszont már nagyon sietett - majdnem a kórházi lift lett a "születési helye", de végül még kibírta a szülőszobáig!

Születésétől kezdve folyton "szerepelt".

Még járni se nagyon tudott, de Máté fiunk farsangi mulatságán már - négykézláb ugyan, de - színpadra lépett.

Két éves lehetett, amikor simán megtanulta az "Arany Lacinak" című Petőfi-verset, és boldogan fújta:

- Sátor-béli falu tornyát? Hisz olyat még sose látott!

Aztán három évesen talpig rózsaszín tüllben libegett át a már említett színpadon...

Négy évesen már rockyzott, aztán jött a többi: néptánc, társastánc, és az éneklés... díjak és helyezések, na meg utazások özöne... és rengeteg pénz...kifelé...

Ha rá gondolok, legtöbbször az a kép ugrik be, mikor a gyönyörű, aranyszínű haját szárítom...

Nagyon szerettem, de az állandó sózott seggű nyüzsgése roppant fárasztó volt... egyszer aztán kiborult a bili, és én jól összevesztem vele.

- Nem vagy az én lányom! - ordítottam, és ekkor valami eltörött...és sokáig úgy is maradt. Ma már ezt nagyon sajnálom, és nagyon szégyenlem!!

Aztán felvették Budapestre, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakközépiskolába. Ekkor kezdtem vele Pestre járni, és ekkor lett újra a lányom. Tanítottam őt közlekedni, tájékozódni - tanítottam őt a Városra.

Látszólag nagyon különbözik tőlem, de mégis... benne is ugyanaz az alkotásra tüzelő fény világít, ami bennem, és amit én kamaszkoromban rendesen elástam magamban.

De benne ott ég még az anyja tüze is, és ez repíti őt.

Mostanra már budapesti lány lett egészen. Sok mindenben nem értünk egyet, de mindketten őrizzük a Tüzet.

Kérem Istent, hogy adjon neki  hosszú életet, sok sikert, szerető társat, kenyeret és fedelet, és főként: BOLDOGSÁGOT!

Isten éltessen, Másenka!