Lassan magához tért. Valami kaparászást érzett a kabátja alatt.
- Aha! Az éhség! - motyogta néma ámulattal - na, gyerünk!
Felemelte azt a fránya bal kezet. Mutatóujja hegye vörös fénnyel izzani kezdett...
- Haza kellene telefonálni... - gondolta, de aztán megfeledkezett magáról, és a járdára vizelt.
Kicsit arrébb csúszott, hogy a pocsolya közepén legyen, és világító ujjával egy négyzetet akart rajzolni a földre - de csak egy paralelogrammára futotta...igaz, legalább szabályosan párhuzamos oldalakkal.
- Terülj, terülj, aszfaltkám! - duruzsolta elégedetten, csak úgy, a Semmi fülébe. Erre a Semmi jól pofán vágta, és sértődötten elugrált.
A járdán megjelent egy félig megrágott, száraz zsömle, egy kiürült májkrémes doboz és egy almacsutka.
- Na, az olcsó varázslat...- gondolta, és magában újra használta a varázsszót - bassza meg!
Még emlékezett rá, hogy garanciális korában ez a varázslat nem így működött. Csak kapja el egyszer azt a házaló lila tündért, megegyengeti a hullámos fürtjeit!
Lassan lecsukta zavaros szemeit.
-De jól élek! Jobban, mint négy éve! - de ezt már csak álmodta...