A tizenkettedik pohár után már nem nagyon tudta, hogy ki ő, hogy került ide és mit is keres itt.
Halványan derengett neki valami zűrös munkahelyi szerelmi történet, valami kilakoltatás - vagy száműzetés, de minden olyan borgőzösnek tűnt.
Csak egy szó fénylett elhomályosult elméjének éjsötét tábláján: "vacsoraidő".
Lekászálódott hát a bérelt bárszékéről, és elindult az ablak irányába.
- Hé, Józsikám, fizetni ki fog? - ütött a fejére kedvesen a mixer egy koktéloskanállal.
Az angyal benyúlt kabátja alá a belső zseb környékére, vakaródzott egy darabig, majd előhúzott egy szürke tollpihét, és bárgyún vigyorogva a mixer kezébe nyomta.
Tovább vigyorgott, az ablakhoz tántorgott, és magabiztos lendülettel kilépett rajta.
Hatalmas csattanással hasalt el a járdán.
- Ekkora hasast dobtam! - sikoltott szolidan, és elájult.

A.mixer elégedetten markolta a tollpihét.
Hátrament az irodába, kinyitotta a titkos széfet, és gondosan belelibegtette tenyeréről a szürke szöszöcskét. Már nem ez volt az első...