Még sötét volt, amikor felszállt a buszra.

Nem nézett senkire és nem nézett senki sem rá.

Csak meredt maga elé mosolytalanul, és fejében pörögni kezdett a nap:

 munka - csavar csavar mellé... hívás hívás után... számlák... vevők... betegek... vagy éppen hullák...

Aztán a gyerek... meg a vacsora... és a csekkek... meg a parkolócédula... és a mosogatás...

Észre sem vette, és már újra ott állt a buszmegállóban. Alkonyodott éppen.

Lassan elindult a ház felé. 

Hirtelen meglátott egy csokrot a sarki bódé előtt a földön.

A lenyugvó nap vörös-sárga fényében felragyogott az a néhány szál virág.

És ekkor benne is felragyogott valami, és rájött...

...igen rájött, hogy az Élet...

Az Élet... az valami más!