Józsi persze rögtön elaludt a költő zsebében, hiába próbálta az kirázni belőle.

- Na, már megint egy önkényes kabátfoglaló! - morgott a férfi, és megcibálta az angyal tollatlan szárnyát.

Józsi csak úgy, alvás közben rúgott egyet a költőbe, aki erre kiesett kabátjából, beleszédült a vízbe, és elúszott, mint a dinnyehéj.

Józsi szeretett álmodni. Az álmai ugyan pontosan olyan szarok voltak, mint a valóság, de azokból legalább fel tudott ébredni. Józsi tehát most is álmodott.

Álmában újra pelyhes kis angyalfióka volt Jehova bácsi keltetőjében, és - mint minden éjjel - most is a bolygókat kukkolta az Öreg leselejtezett távcsövével, amit az valamelyik távoli galaxisban kukázott ki az űrtörmelékből.

- Jehova bácsi, melyik ez a gyönyörű kék? Ez a legszebb!

- Melyik is? Ja. Az a Föld. Elég szerencsétlen baleset! - dicsekedett a vén kontár rutinból.

- Baleset? Hiszen mind közül ez a legszebb!

- Hát hiszen pont ez az! Jól elcsesztem! Iszonyú drága volt, és ráadásul tartós anyagból!

- De a lakói, ezek a szőrtelenek, mennyi baromságot művelnek vele! Még a végén tönkreteszik!

- Aha, ezért is csináltam őket. Emlékszem, egyszer ott nyaraltam, aztán nagyon megtetszett egy kis csimpánzmenyecske... - érzékenyült el az öreg.

- Na de Jehova bácsi, hát tönkreteszik ezt a drága bolygót! Miért nem adja nekik oda legalább a bolygóhasználati útmutatót?

- Egy párszor már lediktáltam nekik, de ezek vagy süketek, vagy nagyon hülyék, mert folyton vallást csinálnak belőle.

- Majd én odamegyek, és elmagyarázom!

- Na, akkor ide többet be nem teszed a lábadat, fiacskám! Két Örökkévalóságig takarítottam, míg sikerült embertelenítenem a műhelyt!

- De ha sikerülne?

- Akkor majd még meggondolom. De esélytelen. Majomból nem lesz Madonna!

Jocót nem lehetett lebeszélni a dologról. Szárnya alá dugott egy köteg útmutatót, és kiállt a Tejútra.

Nem telt bele három szupernova-villanásnyi idő, és máris egy horpadt lavórban kacsázott a Föld felé.